promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A saját esküvőm ültetési kártyáján megláttam egy nevet, már én sem akarok elmenni a saját nagy napomra
Borítókép:  Profimédia/Illusztráció
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A leendő férjem végül lehet, hogy az exem lesz.

Klára élete legboldogabb napjára készült, ami azt hitte, hogy végre valóra válik. Egészen addig, amíg meg nem látta az esküvői ültetőkártyákat. Most az ő történetét olvashatjátok:

Két hét múlva feleség lennék, azonban egyelőre az sem biztos, hogy lesz esküvő. A leendő férjemmel nagyon sok mindenben egyetértünk és szinte mindenről ugyanazokat az elveket valljuk, ezért elképzelhetetlennek tartottam, hogy éppen a nagy napon vesszünk össze, mégis ez történt. Elöljáróban annyit, hogy ő nagyon jóban maradt a volt barátnőivel, míg én egyáltalán nem beszélek a volt párjaimmal. Az egyik lány kiemelkedik közülük: előbb ismertem meg őt, mint a szüleit és nagyon nehezen, de elfogadtam, hogy ők amolyan legjobb barátok. Tudom, hogy nem csalna meg, nem is erről van szó, de azt sem akarom, hogy legyen egy nő, akiben ugyanannyira, vagy esetleg jobban bízik, mint bennem.

Mint mondtam ezt a helyzetet már elfogadtam, viszont nekem természetes volt, hogy az esküvőnkre nem hívja meg. Mégis csak korábban volt közük egymáshoz, az, hogy néha beülnek kávézni nem egyenlő azzal, hogy ott fog ülni akkor, amikor kimondjuk egymásnak az örök hűséget. Ezen elég sokat veszekedtünk, de végül elfogadta az álláspontom és azt mondta nem hívja meg. Már a véghajrában voltunk, alig volt már néhány elintéznivaló. Én értem rá elhozni az elkészült ültetési kártyákat. Izgatottan bontottam ki és teljesen le voltam nyűgözve a kivitelezéstől, amikor megláttam, hogy az egyiken a párom volt barátnőjének a neve szerepel.

Úgy gondolom, hogy egy házasság alapja a tisztelet és óriási árulásnak éltem meg ezt az egészet. Azonnal tárcsáztam a páromat és nem vagyok rá büszke, de zokogva kiabáltam vele. Ő lecsapta a telefont és azt mondta, hogy talán ez az egész esküvő egy hatalmas hiba. Lehet, hogy túlreagáltam, de nem furcsa az, hogy egy volt párja fontosabb neki, mint az, akivel le akarja élni az életét? Azóta nem jött haza és beszélünk üzenetekbe, de rengeteg probléma kibukott, azt mondta basáskodó vagyok és rátelepedek, beszabályozom. Fogalmam sincs mit kellene tenni, én azt érzem, hogy nekem van igazam és egyre jobban gyűlölöm az exét, aki a boldogságom útjába áll. Lehet, hogy miatta végül az egész esküvő elmarad.

Amennyiben szeretnétek ehhez hasonló szomorú sorsokról, kemény döntésekről, vagy csúnya árulásokról olvasni, akkor lépjetek be a Promotions kifejezetten pikáns csoportjába, ahol rengeteg ilyen történettel találkozhattok: IDE kattintva megtehetitek.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás